Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor rajtad kívül álló okokból táppénzre kényszerülsz, akár 1-2 napra, vagy hosszabb távra. Bennem, olyankor  mindig dolgozott a lelkiismeret. Vajon tényleg elhiszik hogy beteg vagyok? Azt hiszik, hogy csak lógni akarok? Most biztos utálnak a kollégáim, mert meg kell csinálniuk az én munkámat is... Az igazság az, hogy ezek a kérdések, nem véletlenül kavarogtak bennem, ahelyett, hogy inkább a gyógyulásra koncentráltam volna. Az meg már csak a jéghegy csúcsa, mikor óránként hívogatnak a munkahelyedről, mert nem találják ezt meg azt. De vajon miért alakulnak ki bennünk ezek a kételyek? Elképzelhető, hogy ha biztonságban éreznénk magunkat, ha tényleg azt éreznénk, hogy egy csapathoz tartozunk, hogy számítunk, vagy hogy nem hogy nem utálnak minket, mert betegek vagyunk, hanem egyenesen aggódnak, hogy mi lehet velünk, akkor nem lennének ilyen gondolataink? Valószínűleg.

Amikor legutóbb beteg voltam, azt hiszem 2 napot voltam itthon. Mire visszamentem dolgozni, már teljesen egyértelmű volt mindenki számára, hogy felmondtam. Őrület, nem? Pár évvel ezelőtt nem mertünk volna ilyen következtetéseket levonni... A másik tény, amit meg kell hogy állapítsak, az az, hogy 1 napos betegségek márpedig léteznek. Volt nekem annak idején egy fiatal, mindig másnapos, alkoholgőzt árasztó kollégám, akit annak rendje és módja szerint ideje korán elő is léptettek. Na az ő megjegyzése volt mindig az, hogy "na mi van, csak nem egy újabb 1 napos betegség?" Egyszer rossz kedvemben talált meg és akkor ott mindenki előtt levezettem neki az 1 napos betegség folyamatát. Egyből nem találta olyan viccesnek. Valahogy így fogalmaztam meg, természetesen nem idéznék minden töltelék szót, ami közben elhagyta a számat:

Az, hogy én ma be tudtam jönni dolgozni, az annak köszönhető, hogy tegnap egész nap az ágyat nyomtam, mivel előző éjjel nem aludtam egy percet sem. Olyan rosszul voltam, hogy nem tudtam ellátni a gyerekeket és gyakorlatilag hálni járt belém a lélek. Közben, végig azon gondolkoztam, vajon elhiszik-e nekem, hogy valóban beteg vagyok, vagy ha visszajöttem, mindenkinél egyenként kell térden csúsznom és elmormolnom pár imát bűnbocsánatot remélve. Ilyen érzelmek közepette, próbáltam nem hogy a gyógyulásra koncentrálni, inkább csak arra, hogy függőlegesbe tudjam magam másnap reggel állítani. Fizikai fájdalmakkal küzdve az ájulásérzéssel, mikor mivel... bedöcögtem a metrón, bennem egy levél orvosság, a gyerekek meg ki tudja, hogy hogy jutottak be az iskolába meg az oviba, mert nem nagyon emlékszem mi történt reggel... szóval itt vagyok, szerintem minimum egy szobrot kéne állítani nekem az aulába, és akkor jössz te itt nekem az újabb 1 napos betegséggel? A betegségem nem 1 napos, legalább 1 hetes... de csak 1 napot tudtam otthon maradni gyógyulni. Szóval a kérdésedre válaszolva, igen, egy újabb 1 napos betegség...neked...

A krónikus betegségek már más tészta. Tegyük fel, szólsz a főnöködnek, hogy cukorbeteg vagy , vagy inzulinrezisztenciád van. A lényeget tekintve, mindegy, mindkettőre szigorú diéta vonatkozik és rendszeres gyógyszerszedés vagy akár inzulin beadásával jár, valamint napi 5-6 étkezés szükséges. Azt hihetnéd, hogy majd figyelembe veszik, hogy neked van egy ilyen problémád, és ahhoz, hogy a munkádat teljes bedobással el tudd végezni, szükséges, hogy normális cukorszinttel működj. Hát tévedsz. Senkit nem érdekel. És amikor mentőt hívnak hozzád, csak azt hallod meg, hogy a főnököd kiabál a mentősökkel, hogy csináljanak már vele valamit, mert állandóan rosszul van.... Sosem felejtem el ezeket a szavakat. De ugyanilyen probléma, a ma már a második ráknak nevezett gerinc és ízületi betegségek. Rengetegen küzdünk a munkánkból kifolyólag gerincsérvvel, izületi gyulladásokkal szerte a testünkben. Ezt váltja ki belőlünk az életmódunk. A munkáltató hogyan segít neked ebben? Támogat? Esetleg masszőr jár hozzátok ebédszünetben? Vagy a cafetérián belül van magánorvosi ellátás? Hát igen... gondoltam. Nagyon messze vagyunk mi még a munkahelyi élménytől. Szóval betegséggel élni lehet... de dolgozni? Ezt mindenki döntse el a saját tapasztalatai alapján.