Nagyon nagy reneszánszát éljük a "merjünk nemet mondani" nevezetű mozgalomnak, már ha nevezhetem így. Valószínűleg ez a munkaerőhiány hozadéka, mivel úgy vagyunk vele, hogy kicsit most mi irányítunk, és talán jobban kiállhatunk magunkért, mert mi vagyunk a hősök, akik nem menekülnek külföldre, akik nem mondanak fel, hanem itt vannak és a hátukon viszik a céget. Úgy vagyunk vele, hogy igen, mi itt vagyunk, ezért becsüljenek meg, vegyenek emberszámba, hiszen mi lojálisak vagyunk, kitartunk, túl vagyunk terhelve, több ember munkáját végezzük. Ezért mi nem akarunk mást, csak egyenlő esélyeket, normális, élhető-nem versenyképes- hanem élhető fizetést a munkánkért. Ez olyan nehéz?

A baj ott kezdődik, hogy a vezetőink még mindig abban a hitben vannak, hogy 2010-et írunk, próbálunk feléledni hamvainkból a válság után- vagy közben, van akinek még mindig tart- és örülünk, hogy nem vitte el a házunkat bank és van még munkánk. A rossz hírem az, hogy nem 2010 van. A gyakorlat azonban nem ezt mutatja. 

Coachként megtanultam, hogy létezik az ún. asszertív kommunikáció. Elméletileg ez lenne az a közlésfajta, amit ha átgondoltan, tudatosan használnánk, tudnánk úgy nemet mondani, úgy kiállni magunkért, hogy lehetőleg még másnap is meglegyen a munkahelyünk. Van akinek ez már sikerült? Gondoltam...

Azért leírom a pontos definíciót is, hogy lássátok, tényleg van ilyen.

" Az asszertív kifejezés egy olyan viselkedésformát ír le, melynek során egy adott érzelmi konfliktusban az egyén úgy képes érvényesíteni a szükségleteit, hogy közben a másik fél szükségleteit is tiszteletben tartja. Az asszertív viselkedés gyakorlatilag az arany középút a behódoló/alárendelt/passzív, illetve a fenyegető/agresszív magatartásforma között. "

Ugye milyen szépen hangzik? Pedig létezik, és ha a vezetők is megkapnák a megfelelő képzést, ők is tudnának róla.

Tehát az elmélet szerint:

- jogunk van nemet mondani!

- jogunk van betegnek lenni!

- jogunk van otthon lenni a beteg gyerekünkkel is!

- jogunk van kiállni magunkért, véleményünkért!

- jogunk van az "énidőre" még a munkahelyünkön is!

   Akkor is, ha az nem más, mint egy frissítő séta az iroda körül, ebédszünetben.

- jogunk van fizetésemelést kérni!

Csak tudnunk kell hogyan csináljuk.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én erre 15 éves pályafutásom alatt, igen kevés példát láttam. Ezt a szituációt, úgy tudnám leírni, mint ahogy azt Sheldon Cooper az Agymenőkben. Ez gyakorlatilag Schrödinger macskája. Nem tudhatjuk, hogy él-e a macska, amíg a dobozt ki nem nyitjuk. Vagy egy másik kedvenc, Forrest Gump szájából: "Az élet olyan mint egy doboz bonbon, sosem tudhatod mit veszel belőle..."

Vagyis, átültetve ezt a gyakorlatba, nem tudhatjuk mit fog reagálni a főnök, amíg be nem megyünk hozzá. Bárcsak írhatnám azt, hogy ez nagyban függ attól, hogy a megfelelő kommunikációt használod. Sajnos nem. Leginkább attól függ a szituáció végkimenetele, hogy milyen a kapcsolatod a vezetőddel, aznap mit reggelizett, milyen a közérzete, és hogy nem jelentesz-e neki konkurenciát, értékesebb-e a tudásod, mint az övé, illetve, hogy tapasztaltabb vagy-e mint ő. Bizony barátom, ha ezeket a nehézségeket megugrottad, és még az asszertív kommunikációd is bejött, talán van esélyed arra, hogy kapsz fizetésemelést, nem kell megcsinálnod a "nemszeretem" munkát, és még másik 3 kilépett kollégád munkáját. Azonban benne van a pakliban, hogy rosszul sül el a dolog, és csak arra leszel figyelmes, hogy bármennyire jó vagy a munkádban, szeretnek a kollégáid, viszonylag jó veled együtt múlatni az időt, és még a tervszámokat is hozod, még akkor is megeshet, hogy a próbaidőd lejárta előtt 1 nappal a postás hozza ki házhoz a felmondásodat.

 Erre is volt már példa.