A lányom nemsokára 10 éves lesz. Borzasztó.

Gyakorlatilag az írásom már itt véget érhetne, hiszen ebben a két mondatban minden benne van, amivel a szülők nap mint nap küzdenek. Legalábbis a jobbak. Tegnap estig, teljesen kétségbe voltunk esve a férjemmel, hogy Jesszusom, mit rontottunk el? Hogy lehet az, hogy a mi kis szerelmünkből, akinek dagadt pofikája és combijai voltak, akit szét puszilgattunk éveken át, aki megajándékozott minket annyi boldogsággal, mert tisztán emlékszem, mikor hazaértem a munkából egy fárasztó nap után, odabújtam hozzá, és semmi sem érdekelt már rajta kívül. Ő volt az én személyre szabott, recept nélküli xanaxom. :) 

Szóval hogy lehet az, hogy ugyanez a személy, aki 1 méterrel magasabb lett szinte pár nap alatt, egyszer csak felesel, citteg, sóhajtozik, a "nemár Anya" úgy jön ki a száján, mintha belevésték volna, forgatja a szemét, és neki igényei vannak olyanokra például, hogy ő szeretne karácsonyra mini farmer shortot kapni, de nyugodjunk meg, venne azért alá valamit..Haza jön a suliból, fülhallgató be, és hallgatja a zenéket, besötétít a lakásban, csak hangulatvilágítás  üzemelhet, mert ő éppen táncol, csukott ajtónál trécsel a barátnőjével, szerelem teszteket töltöget a telefonján és még sorolhatnám. Van baj. 

Annyira kicsi még.. Azt is észrevettem,hogy másnak adja elő magát itthon mint ahogy az iskolában viselkedik, legalábbis ez derül ki a telefonjából. ;) Tudom, nem illik megsérteni a magánszférát. Dehogynem! Majd ha nektek is tini lányotok lesz, majd megértitek! Ez a minimum. A titok az, hogy ne bukj le! 

A lényeg, hogy tegnap estig, meg voltam ijedve. Még egy terület az életemben, amiben kudarcot vallottam... Pedig milyen jól indult, és lám, ez lett belőle. Egész életemben az ellen küzdöttem, hogy ne legyek olyan mint az én anyukám. Nem fogjátok elhinni, de ez sem sikerült. Betűről betűre ugyanazokat a mihaszna mondatokat használom, amit annak idején én is hallgattam. És már nekem sem használt egyik sem. Rossz szülők vagyunk. Ennyi. 

Ebben az önsajnálatban dagonyáztam, amikor is elérkeztem coach tanulmányaim során, a családi és kamaszkori coaching rejtelmeihez. Ahhhhh... Úgy megnyugodtam. Képzeljétek el, nem csak hogy nem vagyok rossz Anya, de a gyerekem is teljesen normális! Ugyanis az, ahogy ő most reagál, véleményt nyilvánít, duzzog, vagy éppen az, hogy minek örül, az biológiailag és pszichológiailag is teljesen alátámasztott. Hurrá! Akkor kellene kétségbe esnem, ha nem így lenne. Ő most így szocializálódik. Persze vannak szélsőséges esetek, amikor közbe kell avatkozni, és nem ringatom magam álomban, tudom, hogy még csak most jön a neheze, de ha rajtam múlik, akkor én azt már felkészültem fogom átélni, különböző technikákkal segítve a családi békét.